A zenélést nem lehet elég korán kezdeni…

Gyermekeink megszületése után gyakran játékok sokaságával halmozzuk el őket, és minden kisgyermek más és más játékkal szeret játszani. A legjobb szülői magatartás, ha hagyjuk őket szabadon kibontakozni, hogy szabadon szárnyaljon a fantáziájuk.

Sokszor teljesen fölösleges a fejlesztés is kisgyermekkorban, hiszen ezt a gyerekek gyakran erőltetésnek, kényszernek veszik, és emiatt ahelyett, hogy fejlődnének, épphogy megrekednek abban. Leáll ilyenkor a fantáziájuk, és az is előfordulhat, hogy visszafelé fejlődnek. Hagyjuk tehát a gyerekeinket gyereknek lenni, és szabadon játszani. Ne ültessük őket idejekorán képernyők elé, hagyjuk a későbbi gyermekévekre a televíziózást vagy a számítógépes játékokat! Higgyük el, nem veszítenek semmit!

Helyette inkább olyan játékokat adjunk a kezükbe, amelyek úgy tudnak fejleszteni, hogy a gyerek közben észre sem veszi azt. Ilyenek a különféle szerepjátékok, melyek a felnőttek utánzását teszik lehetővé, vagy a hangszerek. Az alábbi videó jól mutatja, hogy egy-egy jól megválasztott hangszer, milyen zenei tehetségeket szülhet. Az alábbi videón a 2,5 éves kisfiú rockot játszik gitáron, majd a kisebb testvére is csatlakozik. Igazán aranyosak!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*